|
Ezt követően azok a korábbi statisztikai jelentések dokumentálják a gyülekezet létét, amelyek az Egyház levéltárában találhatóak. Ezek tanúsága szerint a szadai gyülekezet körzetét 1922-ben alakították meg, amelyben Szada mellett három község, Őrszentmiklós, Veresegyház és Gödöllő neve szerepel. A körzet hamarosan kibővült Váchartyánnal és Kartallal. Gödöllőhöz a körzet megalapításakor, 1922-ben 15 tagot jegyeztek be. A prédikátor a szadai Juhász János volt, aki a szemináriumot abban az évben végezte.
“A gödöllői misszió ebben az időszakban indult újra. Az Úr-réti tó volt a legalkalmasabb hely a bemerítésekhez. Már 1923-ban egyesített körzeti bemerítés volt, amelyben édesanyámmal én is részt vehettem. 1923. szeptember 9-én a fóti fúvószenekar és a szadai énekkar közösen hívta ki Gödöllő lakosait az Úr-réti tóhoz. Az utcai misszió beindítása sok ima és idő odaszánása eredményeként valósult meg, de voltak üdvösséget elfogadó lelkek is. Az elhívottak családjaiból szép számú vasárnapi iskolás csoport jött létre. Gödöllőn is alakult vonószenekar, sőt többször volt olyan elhatározás, hogy a járási székhelyhez illő korszerű imaházat építünk, de az ősellenség mindig hozott olyan lelket, aki csak ártott a missziómunkának. Isten testvérnőket is megajándékozott az igehirdetés ajándékával. Kovács néni és Török néni – ha nem volt más – mindig készséggel szolgálták az Urat és négyen a vendéglátást is vállalták az igehirdetők ebédeltetésével.”
1924-ben 14 tag volt Gödöllőn, négy évvel később 12, 1930-ban pedig már csak 6. De az 1930-as években új lendületet kapott a missziómunka, az 1933-as évhez 22 fős vasárnapi iskolai csoport van feljegyezve, amit Hadházi Sámuel vezetett. 1 évvel később azonban már csak a fele van meg a gyermekbibliakör tagjainak. 1937-ben Juhos Károlyt diakónussá avatta a gyülekezet, aki 1937. június 21-én Udvarnoki Béla szövetségi elnökhöz írt levelében kérte a gyülekezetben munkálkodó Birtalan Domokos, Amerikából akkoriban hazatért prédikátor vénné való felavatását. A tagok nevében Juhos Károly ezt írta: “…régi óhaj, hogy állandó, arra alkalmas lelki munkást hívjunk, annyival is inkább, mivel a gyülekezet már több mint 50 éves múltra tekint vissza, de az utóbbi években nagy visszafejlődést szenvedett a megfelelő helybeli munkás hiánya miatt.”
Ennek orvoslására 1937. július 11-én Juhász János lelkipásztor vezetésével és 20 tag részvételével tanácskozást tartottak. A megjelentek aláírásukkal hitelesítették azt az elhatározást, hogy Gödöllőn önálló gyülekezetet létesítenek Birtalan Domokos helybeli testvér pásztorságával. “Ha kissé nehéz lesz is, de bízunk az Úrban, hogy megsegít bennünket a jövőben is” – írták a gyülekezeti tanácskozás résztvevői. “Örömmel vettem tudomásul, ellene semmi kifogásom nincs. Előttem az Úr ügye a fő, s én nem akarom megakasztani, ha az Úrtól van. Legyen áldás rajtuk” – írta a Szövetségnek Juhász János, gyülekezetünk korábbi lelkipásztora.
Az 1930-40-es évek gyülekezetére visszaemlékezni képes, egyetlen életben lévő tanú a jelenleg Rákoscsabán élő Pálinkás Béla testvér, aki 1938 augusztusában merítkezett be az Úr-réti tóban. Visszaemlékezése szerint az összejövetelek helye a háború előtti években többször is változott. Az eltérő szemlélet megosztotta a gyülekezetet, ezért nem volt jelentős számú a testvériség, így mindig egy hívő adott helyet az alkalmaknak saját otthonában.
A korábbi gyülekezeti határozat ellenére Juhász István mégis megírja, hogy “Juhász János testvér 1948-ig szolgálta a gödöllői gyülekezetet. Ebben az időben adta ajándékba Kolozs néni az üres telkét. Gerő és Juhász testvérrel mentem át Gödöllőre, hogy a tulajdonjog átírásán részt vegyünk. A telek azonban nem kerülhetett a gyülekezet tulajdonába az akkori törvények szerint, ezért felkerestem egy jogász ismerősömet, Sümegi Istvánt és tőle kértem tanácsot. Ő azt felelte, hogy csak az egyház lehet a tulajdonos, ha egyetértünk ezzel, amit el is fogadtunk.”
1940-ben, amikor 19 tagot közöl a statisztika, azt is feljegyezték, hogy szervezett énekkar is van. 7 év múlva, a háború elvonultával, 1947-ben azonban már megint csak 5, majd 1948-ban 7 testvérről tudunk. 1953-ban 11-re növekedett a létszám, ekkor a helyi megbízott Szász István volt.
Juhász István bácsi a kezdetektől ismertek névsorával fejezi be krónikáját. Eszerint “az első id. Matúz bácsi, igeszóló; Bese testvérnő, aki nagy szegénységben élt; a nagycsaládos Matúz testvérnő a Szilhát utca 7-ből, neki volt négy leánygyermeke, akik már férjnél voltak. Aztán Kovács Jánosné, Török Sándorné, Bujtás Istvánné testvérnők, id. Pálinkás István és felesége, két leánya, Györki Jánosné és Györki János, aki igeszóló lett. Azután Pálinkás Juliánna, a nagycsaládos Pálinkás Jánosné, Pálinkás Mária, Pálinkás Ilonka, Tulipán Józsefné testvérnő és leánya, Kolozs Sámuelné és Éles Pálné testvérnők, Polgár testvérnő és leánya Eszter, Juhos Károly gyülekezet-vezető testvér (aki később elhagyta a közösséget) és felesége, Hadházi Sámuel testvér és felesége, valamint mások. E családokból jött létre a vasárnapi iskola, a zenekar és az énekkar.”
Folytatás |
